Gyalogtúrák 2013...

2013.12.31 21:30
 
 
Így az év vége felé próbálok visszaemlékezni, hogy is telt el az esztendő...?!
Hála Istennek van mire emlékezni.
Voltak emlékezetes Teljesítménytúráim is. 
A sorozat, február 16.-n, a PITE 10-zel(10km) kezdődött. Abaligetet és Orfűt, valamint ezeket körülölelő környezetet tekinthettük meg.
A soron következő csak júniusban érkezett el, nyolcadikán, a MECSEKKAPU 28(28km) elnevezéssel.
Ez már nagyobb területet foglalt magában. Érintettük a Misinát,...Orfűt,...az Éger-völgyet is.
Alig két hét(06.22) és indultam a KUGLÓFKERESŐ Teljesítménytúrán(20km), Váralján.
Ez a terület kissé ismeretlen volt számomra, ezért próbáltam ,,magamba szívni” az új szépségek látványát.
A soron következő már egy (számomra) jóval nagyobb ,,falatnak” ígérkezett, augusztus 17.-n; a MECSEK 600-AS CSÚCSAI elnevezéssel. 54 kilométerre és közel 2000 méternyi szintkülönbség leküzdésére lehetett készülni.
A bejárandó terület is elég nagynak mutatkozik, hiszen, mint ahogy a neve is mondja; a Mecsek 600-as csúcsait érinti (mind a négyet): sorban a Jakab-hegy(602m), Tubes(611m), Hármas-.hegy(603m), Zengő(682m).
Cserkúttól a Dombay-tóig, fel,...le....
Kemény, nagyon emlékezetes túra fog maradni ez is.
Ezután(10.19) a MECSEKI ,,KIKELET” MARATON jelentette a következő kihívást. Itt is mosolyra hajlik a szám, mikor eszembe jutnak az emlékképek...
Itt is volt: Misina,...Mánfa környéke,...Orfű,...Abaliget,...Éger-völgy... Itt megjegyzem a Zöld sáv jelzésű Középdeindol-hegyhát dűlő szakaszát. 35 km megtétele után nagyon kemény hegymenetnek tűnik már.
Elérkezett a december. Ha december, akkor(nyolcadikán) Mikulás, vagyis MIKULÁS TÚRA(12km).
...Remeterét,...Lapis,....Tubes,...Misina....
Itt jó volt látni a sok-sok ,,utánpótlás” túrázót, túrázó csoportot.
Az évet mi mással lehetne zárni, mint egy Maratonnal...
December 28: Dombay-tó Maraton(43,7 km). 
Dombay-tó – Zengő –  Somos-hegy - Cigány-hegy – Dobogó – Somos – Pusztabánya – Püspökszentlászló – Hármas-hegy – Hosszúhetény – Dombay-tó
Szép ,,karika” volt nagyon.  A szervezés is hibátlan.
A teljesítménytúrákból nagyjából ennyire sikerült eljutni. Ennek is örülök. Jövőre sem legyen rosszabb.
 
A MECSEK 600-AS CSÚCSAIN megismertem egy nagyon kedves túratársat, akinek a jóvoltából kaptam ajándékba egy Országos Kéktúra és egy Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra bélyeggyűjtő Igazolófüzetet.
Így lettem augusztustól Kéktúrázó...
Nagyon jó... Nagyon élvezem. Jó, mert olyan helyekre is elvisz, ahol még sohasem jártam.
Nagyon sok szép élményt köszönhetek a Kéktúrán keresztül a Túratársnak.
A közelsége miatt a Rockenbauer Pál DDK –t ,,részesítem előnyben”.
Mostanra sikerült szép számmal beragasztani,...bepecsételni az igazolásokat.
A Baranya-, Tolna megyei szakaszt 20 km híján sikerült teljesíteni. A Grábóc - Szekszárd szakasz van még vissza.
 
A Teljesítménytúrákon és a Kéktúrákon kívül volt nagyon sok túra, amely csak a természetjárás szeretetének köszönhető. 
Sikerült túráznom a Börzsönyben,...a Pilisben is.
Ezen kívül még a jó erőnlét fenntartására sok-sok kilométernyi gyaloglás a futópadon esténként...
A ,,naplóm” szerint, mintegy 900 kilométernyi gyaloglás sikerült az idei évben.
Ami szavakba önthető, az nagyjából így fest az idei évről. A többi,...az érzések megmaradnak belül, jól ,,elraktározva”...
Örülök, és köszönöm Istenem, hogy volt hozzá időm,...erőm, egészségem!
 
 
"Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt."
Wass Albert