...tovább a kéken... (Abaliget vá. - Felsőkövesd)

2013.11.02 09:40
2013.11.02.
Mára a Grábóc – Szekszárd szakaszt terveztem be, de reggel hatalmas ködre ébredtem, így letettem róla.
Pedig már készen volt a ,,buszos útiterv” is a visszaútra, mert 40 km kicsit soknak tűnik a rövidülő őszi napra.
 
Csak nem fértem a bőrömbe....  Menni kell...
Kinéztem a másik irányt: Abaliget vasútállomás – Felsőkövesd. Ez a szakasz kicsit rövidebb a maga 16,24 km – ével. Habár itt nem tudom megoldani a visszautat busszal vagy egyéb közlekedési eszközzel.
Így oda-vissza minimum 32,5 km lesz belőle.
Nyolc óra felé elkezdett ritkulni a köd. Indulás.
09:40 kor tudtam elindulni az állomástól.
17:00 környékén sötétedik, addig vissza kell érnem.
Mivel már megjártam ettől hosszabb távokat is, viszonylag bátran vágtam bele.
A kezdés; rövidke országúti szakaszt követően egy aránylag sűrű erdőn keresztül vezetett Északi irányba, dombon felfelé.
Az idő egész enyhének mondható. A nap is süt, felhők azért mutatkoznak.
Kellemes a gyaloglás.
Az erdei szakaszt egy füves tisztás követi. Még mindig felfelé.
Nemsokára könnyen járható erdei út következik.
Az erdőből kiérve szép panoráma látható erre is-arra is...
 
Az utat rengeteg kökénybokor szegélyezi. Nem lehet ellenállni, csipegetni kell belőle itt is-ott is...
Lassan elérem a Kántor-hegyet. A Hódosi keresztnél megállok rövidke időre.
A kereszt sajnos meglehetősen rossz állapotban fogadja az arra járót.
Indulok tovább, gyönyörködöm a tájban.
A Lipallagi erdőhöz érve a jobb oldalon feltűnik egy kék O jelzés. Még nagyon az elején vagyok a mai etapnak és vízkészletem is van, ezért nem térek ki.
Jól járható erdei úton folytatom utamat...
A ,,Hollófészek” közelébe érve tábla fogad az út szélén.
A Fekete István Emlékösvény egy szakaszába léphettem...
Még színesebbé téve mai túrámat számos útszéli táblával találkozhattam, olvashattam elgondolkoztató írásokat,...érdekes történeteket.
Tovább sétálva Bakóca látképe tárul elém.
Repül az idő,... gyűlnek a kilométerek. Lassacskán elérkezek Alsókövesdre.
Egy kihelyezett táblán olvasható, hogy: ,, E helyen állt az az ,,L” alakú épület, amelynek első lakásában lakott Fekete István 1926 –1929-ig...”
Szép, nyugodt hely...
Továbbindulok az aszfaltos úton Felsőkövesd irányába.
Sejtettem, hogy bizonyára felfelé kell majd haladni Alsókövesdről – Felsőkövesdre.... Így is lett.
Másfél – két kilométernyi járás és megérkeztem.
Az igazoló pecsétes ládikót könnyen meglehetett találni, a harangláb szomszédságában.
Legalább egy ,,maroknyi” ,,nyalóka” volt benne.
Beragasztottam egyet a megfelelő helyre, majd ,,megterítettem” az ebédhez a hangulatos kis asztalnál.
Elég jó időt sikerült jönnöm idefelé, ezért nyugodtam elfogyasztottam a kis elemózsiámat.
Az óra: 12:23 –t  mutatott.
Kettő óra, negyvenhárom perc alatt megérkeztem.
A táv: 16,24 km.
A ,,matek” szerint simán visszaérek sötétedés előtt.
Kicsit nézelődtem a nyugodt kis településen, aztán lassacskán elindultam visszafelé.
Ide még visszatérek, mert ezt az irányt innen kell majd folytatnom tovább.
A visszafelé vezető úton, a Lipallagi erdőhöz érve, kénytelen voltam kitérni a Tóth forráshoz, mert a vízkészletem elapadt. Abban reménykedtem, hogy ha már le kell ereszkednem a forráshoz, az nehogy el legyen apadva.
Nem volt. Jól esett a friss, éltető víz.
Feltöltöttem palackjaimat és indulás felfelé, vissza az ,,utamra”.
Hát eddig tartott a szép őszi idő. Elkezdett cseperegni az eső. (se esőkabát, se esernyő nem volt nálam persze)
- Mindegy - gondoltam.
- Nem vagyok cukorból hiszen...
Volt, hogy kicsit alábbhagyott,...aztán meg kicsit szaporázta.
 ,,Séta az esőben...”
A végére még egy tévesztést is sikerült kieszközölni magamnak.
Nem vettem észre a jelzést, ahol a tisztásról be kellett volna menni a sűrűbe, az erdőbe.
A sűrű erdőben jelzések nélkül elég nagy kihívásnak tűnt a kijutás.
Szerencsémre nem voltam már messze a vasútállomástól, ahonnan elindultam még délelőtt.
Hallottam elmenni egy szerelvényt és annak irányába próbáltam haladni. Aztán lassacskán a műúton haladó autók menetzaját is meghallottam. 
Mentem ,,árkon-bokron”,... ,,toronyirányban” a zajok felé, míg a fák közt egyszer csak felbukkant előttem a műút nedves aszfaltja.
Lekászálódtam valahogy a domboldalról. 
Gondoltam, hogy most már különösebb baj nem érhet. Csak azt kellene eldöntenem, hogy most jobbra, vagy balra kellene mennem, hogy oda is érjek, ahova szándékozom.
Olyan érzésem volt, hogy balra, vagyis visszafelé lesz az állomás.
Séta továbbra is az esőben.
Egyszer csak megláttam a jelet, ahol ki kellett volna érnem az erdőből,... ahol délelőtt bementem.
Eső ide, vagy oda, ...Győzelem!
Visszaértem. Világosban.
 Bementem az állomásra kértem egy igazolópecsétet a füzetembe, váltottunk pár szót az állomásfőnökkel és elköszöntem. Indulás haza.
A mai etap 33,5 kilométernyire sikeredett.
Ebbe volt mintegy 700 méter szint.
5 óra 35 percnyi ,,sétával” sikerült megjárni.
Szép élmény marad ez az út is.
Ui.: A jelzések nagyon jók voltak. Hibátlanok! Tényleg.
Könnyű volt haladni. Az hogy a végén nem vettem észre a ,,bevezető” jelzést, az csak az én bénaságomnak volt köszönhető.  Jobban kellett volna figyelnem.